Manapság igen szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis szó szerint a magam főnöke vagyok, hiszen egy saját webshopot üzemeltetek.
Ennek rengeteg előnye és kihívása is van, nem mindig könnyű a vállalkozói élet. No de nem panaszkodni akarok, ezek még mindig olyan feladatok, melyeket bármikor szívesen végzek, továbbá olyan szabadságot kaptam mindezek által, amiről sokan csak álmodnak.
Ne gondold, hogy rögtön így kezdtem a munka világában! A saját (ráadásul jól működő) vállalkozásig nagyon hosszú út vezetett, melynek első állomása egy egyszerű kis diákmunka volt.
Igen, egy diákmunka révén kóstoltam bele először a munka világába: hasonló volt az első állásom, mint amiket mostanság a Topiwork iskolaszövetkezet által meg lehet csípni. Ennek a munkának még nem az volt a célja, hogy degeszre keressem magam, sokkal inkább csupán annyi, hogy ráérezzek, milyen is, ha valamiért a saját kezemmel dolgozom meg, továbbá, hogy tapasztalatot gyűjtsek a komolyabb munkákhoz.
A Topiwork iskolaszövetkezet révén ma is kiváló álláslehetőségek közül válogathatnak a diákok, melyek által a pénzkeresés mellett rendkívül hasznos tapasztalatokra tehetnek szert. Egy jó diákmunka segítségével gyakorolhatják az időbeosztást, alkalmazkodást, rugalmasságot, csapatmunkát, továbbá megtanulnak bánni a saját fizetésükkel is biztonságos keretek között.
Ha tehetném, receptre írnám fel az ilyen lehetőséget a fiataloknak. A Topiwork iskolaszövetkezet oldalán közel 100 aktív álláshirdetés elérhető, amikre pár kattintással jelentkezhetnek is a mostani nebulók. A palettán akadnak egyszerű, mondhatni klasszikus lehetőségek (például raktáros, éttermi kisegítő, hostess állások), továbbá a komolyabb, szakmai gyakorlatként is elszámolható diákmunkák is megtalálhatók.
Tudom, suli mellett még az ember élvezni akarja az életet, de úgy gondolom, ennyi igazán beleférhet a tanulás mellett az időbe annak érdekében, hogy szép, izgalmas, anyagilag és szabadidő terén is kiemelkedő jövő várjon az ifjakra!