Nagyjából egy hete, mikor a barátomnál aludtam egyszer csak azzal jött be a szobába, hogy akkor ő most elviszi a gázpalackot feltölteni. Nem is tudtam egyébként, hogy gázpalackról megy a gáz náluk. Őszintén szólva én már csak halványan emlékszem azokra az időkre, amikor itthon még szintén gázpalack volt, ezért eléggé meglepődtem a tényen, hogy még van ahol még mindig gázpalackot használnak.
Mikor mondta, teljesen elfogott a nosztalgia, ugyanis még emlékszem, hogy anno biciklivel vittük a gázpalackot felöltetni, kicserélni. Ugyanis nekünk van egy hétvégi házunk, ahova régebben sokat jártunk le, és ott szintén gázpalackot használtunk. Ma már egyébként ott is inkább rezsón főzünk, ha úgy van. Ugyanis a gázpalack kicserélése elég macerás tud lenni, főleg ha az embernek nincsen autója. Márpedig nekünk sajnos nincs kocsink.
Erről jut eszembe, mikor a barátom rakta be az álmai autójába a koszos gázpalackot, nem hittem a szememnek, de rá akarta rakni a bőrülésre. El sem hittem. Egyből elkezdtem vele veszekedni, hogy ezt hogy gondolja. Amin meg ő lepődött meg… De tényleg, hát minek van a csomagtartó akkor?! Nem is értettem, honnan jött neki ez a gondolat, hogy a világos bőr ülésre rakja a koszos gázpalackot.
Na de utána nagy nehezen rábeszéltem, hogy inkább a csomagtartóba rakjuk, ami utólag kiderült, hogy mégsem volt annyira jó ötlet, mert a kanyargós úton nagyon csúszkált, de valahogy csak túl élte az utat. Úgyhogy amint odaértünk a benzinkútra, a barátom gyorsan intézte is a dolgokat, és visszafele pedig már tényleg a bőr ülésre tette a palackot, mert ott tényleg nem csúszkált annyira, és még én is sokkal biztonságosabbnak ítéltem meg így a szállítását, annak ellenére, hogy mind a kettőnk szíve vérzett a szép bőr ülésért. Utána sajnos egy picit koszos is maradt, de összességében azért megérte.
Hát így történt, hogy sok sok év után újra átélhettem, hogy milyen egy gázpalack töltés.
Szintén a múlt héten volt az osztálytalálkozóm. Már két éve, hogy nem találkoztunk így osztály szinten, úgyhogy már nagyon esedékes volt. Nagyjából tizenheten voltunk, beültünk egy sörözőbe. Eszméletlenül jól éreztük magunkat, már nagyon jó volt kicsit beszélgetni velük, nosztalgiázni egy kicsit.
Tekintve, hogy mi média tagozatosak voltunk, többen is ebbe az irányba kezdtek el tovább tanulni. A Bálint például már televíziós műsorkészítő lett. Nagyon büszkék voltunk rá, ugyanis mint utólag kiderült már láthattuk is az ő munkáit. Azonban a nagy nosztalgiázások közepette szó esett a régi médiás munkáinkról.
Ugyanis csapatokra voltunk osztva, és minden hónapban más vizsga munkát kellett beadnunk. Kellett készítenünk egy kisfilmet, egy rádióműsort, egy újságot és egy honlapot. Mindenki kedvence az a webshop volt, amit az Annáék raktak össze. Elképesztően jól megcsinálták azt a honlapot. A webshopba feltöltötték az összes általuk készített kézműves tárgyat és mindhez írtak is árat, meg postaköltséget is. Sőt, még a kosárba is be lehetett tenni a különböző termékeket.
Valószínűleg ez most nem hangzik olyan extrának, de akkor, ha az ember szinte magától jön rá, hogy kell ezeket megcsinálni, akkor hatalmas siker tud lenni. Ráadásul úgy, hogy mások is próbáltak webshopot készíteni, de senkinek nem sikerült ennyire profira megcsinálni az egészet, mint az Annáék csapatának. Mindenki még a mai napig erről beszél az osztálytalálkozókon is. Szerintem titkon mindenki halál féltékeny, hogy azt nem tudta felül múlni egy vizsgamunka sem.