Apukám múlt héten előállt az ötlettel, hogy korszerűsítsük a családi webshopot. Így hétvégén összeült a kupaktanács, és megvitattuk, hogy mi legyen a modernizálás tárgya. Mivel a raktárunkra már ráfér a felújítás, feldobtam az ötletet, hogy mi lenne, ha azt újítanánk fel. Ez mindenkinek tetszett is, abban viszont jó darabig nem tudtunk megegyezni, hogy konkrétan milyen munkát vállaljunk be. Ekkor jutott eszembe, mi lenne, ha napelemes rendszert alakítanánk ki a raktárban. Javaslatomat nagy felzúdulás követte. Természetesen a sarkalatos kérdés a napelem ára volt. Apukám rögtön elkezdett aggódni, hogy ez túl költséges beruházás, ő csak valami kisebb dologra gondolt, de szerencsére édesanyám kiállt az ötletem mellett. Így hát abban maradtunk, egy napig pihentetjük a dolgot, a többiek átgondolják, én pedig utána nézek a konkrétumoknak.
Egy kicsit jobban beleástam magam a témába, és észrevettem, hogy a napelem ár bizony nagyon változó, az interneten keresztül pedig nem nagyon lehet konkrétumokat találni. Mondjuk úgy hallottam, hogy legrosszabb esetben 10 év alatt megtérül; ezzel valamiféle hozzávetőleges összeget végül meg tudtam becsülni.
Másnap bejelentettem a többieknek, hogy eddig mire jutottam. Apukám és a bátyám nem volt elragadtatva az ötlettől, anyukám továbbra is támogatott. Igazából nem jutottunk sokra aznap sem.
Törtem a fejem, hogy mit tehetnék. Végül bátor tettre szántam el magam: titokban kértem egy teljes körű árajánlatot, mert tisztában akartam lenni vele, hogy pontosan mennyiért lehetne átalakítani a raktárt. Kihívtam a cég egyik szakemberét, hogy a helyszíni állapotokat is mérje fel. Minden rendben zajlott, tegnap kézhez is vehettem végre az elkészült ajánlatot. Ezzel már oda mertem állni a család elé, és határozott fellépéssel elmagyaráztam nekik, hogy miért éri meg nekünk ez az egész tulajdonképpen. A mostani tőkénket így egy olyan dologba fektethetnénk, ami utána folyamatos megtakarítást jelentene: a villanyszámla árát minden hónapban megtakarítjuk, ami nem kis pénz, lévén, hogy a 250 m2-es raktárt nem csak világítani, de fűteni is kell.
Szerencsére előadásom megtette a várt hatását. Biztosan sokat segített az is, hogy addigra én is jobban beleástam magam a témába: szinte már-már szakértőnek éreztem magam, ahogyan a pénzügyi és szakmai információkat teljes hivatalossággal hirdettem nekik. Az aggályoskodó kérdéseikre is mind tudtam felelni. Ezek közül az egyik arra vonatkozott, mennyiben érinti a raktár használhatóságát az átalakítás. Mikor megtudták, hogy a helyet végig ugyanúgy tudjuk használni, hogy a napelemes rendszer megvalósítása a gyakorlatban csak egy villanyóra-átalakítás és egy félnapos szerelés a tetőn, megnyugodtak.
Nem tagadom, büszke voltam magamra. Sikerem akkora volt, hogy nem csak meggyőztem a többieket, de lelkesedésem átragadt rájuk is, izgatottá váltak, amikor tudatosult bennük, mekkora lépés előtt állunk. Anyukám könnycseppeket morzsolgatott a szeme sarkában, ő az egyetlen a családban, akinek valódi szívügye a természetvédelem, ezért is állt ki rögtön az ötletem mellett. Persze a megbeszélés után elmentünk megünnepelni a közös sikereket (remélem nem ittunk előre a medve bőrére), hogy kerek legyen az egész. Ez történt tehát a tegnap este.
Ma reggel pedig már fel is hívtam a céget, egyeztettem az időpontokat, és elindítottam az adminisztrációs ügyek egy részét. Az egész ügy különösen kedves a szívemnek, mert eddig mindig csak besegítettem a vállalkozásban, összeraktam a megrendeléseket, és esetleg föladtam őket, de nem vettem részt a cég nagy horderejű ügyeinek intézésében.
Most eljött végre az én időm. Úgy érzem, ezzel az ötlettel és tevékenységgel én is a csapat teljes értékű tagjává váltam, egyenrangúvá a többiekkel. Közben pedig a környezettudatos életmód felé is tettünk egy lépést, családilag. Anyukám azóta is többször elmondja, mennyire büszke rám, a bátyám bevallotta, nem nézte volna ki belőlem, hogy képes vagyok elintézni ezt az ügyet, és kellemeset csalódott bennem. Apu csak annyit mondott, hogy tudta, hogy az egész család kell a webshop sikeréhez, mert együtt sokkal többet érhetünk el. Az én mellem pedig azóta is dagad a büszkeségtől.